Hát ennyi volt. A blogot nem írom tovább, a történet itthon folytatódik, a kalandoknak (egyenlőre) vége.

Köszi hogy olvastátok, hogy szurkoltatok (és néha aggódtatok) értem!

Fruzsi

Jobb későn mint soha, mondanám, és remélem hogy lesz még olyan aki helyeslően bólogat (vagyis lesz még olyan aki elolvassa ezt a bejegyzést, és nem mondott re rólam teljesen).

Szoval Franciaországi tartózkodásom egyik utolsó fejezeteként, 2 héttel a hazautazás előtt, a Párizsi kiruccanást követő hétvégén (hm milyen hasznos is egy határidőnapló, vissza lehet olvasni...), a Mikulás csokirohamával egybekötve Apu is meglátogatott.

November utolsó hétvégéjén végre eljutottam Párizsba. :)

Spanyolországba is el kellett menjek persze. Egyrészt azért, mert Bordeaux-hoz meglehetősen közel van a spanyol határ, másrészt mert Spanyolország jó hely, a franciák is oda járnak, de leginkább azért, mert így alkalmam volt viszontlátni Paty-t, a svédországi spanyol barátnőmet.

Így késő novemberben, egy csütörtök este beszálltam egy fiatal lány autójába (megint covoiturage), aki röpke (és átaludt) órák alatt elrepített San Sebastiánba, baszk nevén Donostia-ba.

Najó. Csak mert ilyen szépen kértétek. Meg ilyen lelkesen olvastátok.

Meg mert tengernyi időm van, közületek pedig sokan a vizsgaidőszakot szenvedik, amikor az ember hajlamos a gép előtt ülve percenként ránézni az emailjeire vagy a facebookra-ra, hátha van valami újdonság, ami még egy kis idejig elvonhatja a figyelmet a tanulásról. Másoknak csak hiányzik a heti sztori.

Szoval mivel nem nagyon értek rá, újra online elérhetővé teszem magam, és elmesélem azt ami eddig kimaradt, ami még hátra van, aztán azt ami még jön.

A suivre!

Ma úgy jöttem haza hogy igenis leülök blogot írni. Rá is vettem magam hogy elkezdjek képeket válogatni, de a kezdeti lekesedés (hiánya) hamar abba váltott át hogy "áh. kell ez a fenének".

Ne haragudjatok hogy nem írok, annak ellenére hogy volna bőven miről. És nem csak az a baj hogy nincs időm a képeket megszerkesztgetni, a bejegyzéseket megírni, meg hogy egész nap a gépen dolgozom és estére elegem van a képernyőből - hanem hogy kedvem sincs sok. Az a baj a blogírással, hogy én mesélek, mások meg olvassák - de így én folyton magamról beszélek, és tőletek meg nem tudok meg semmit.

Ha hazaértem (még 10 nap) hívjatok fel és igyunk meg egy forrócsokit, vagy kinek mit, és mesélek, és hallgatom amit meséltek, és mosolygok, és látom ahogy mosolyogtok.

Balázs (a két héttel ezelőtti hétvégén) meglátogatott. Várost néztünk, vásárolgattunk (illetve inkább nézelődtünk), ettünk sok finomat, buliztunk az erasmusosokkal... Sűrű hétvége volt, és Balázs tudja csak, mennyire felejthetetlen élmény. ;)

Le vagyok maradva. Illetve ti vagytok lemaradva... :P ezért bocsánat, de sosem írtam naplót, pláne nem publikusat, nem olyan egyszerű ám rendszeresnek lenni. Nadeszóval.

Múlt hétfőn, a Toulouse-i hétvége után találkoztam Seb-bel (Sébastien), aki korábban felhívott hogy volna egy szabad szobája. Csak egy óránk volt aközött hogy én befejeztem a munkát ő meg elkezdte, ugyhogy elég villámrandi-jellege volt sajnos. A lakásban megittunk egy kávét-teát hárman, vele volt egy haverja is. Mindketten nagyon szimpatikusak voltak, és alapvetően a lakás is tetszett - bár bevallom első alkalommal arra koncentráltam hogy ki és hogyan lakik benne, milyen a hangulat, a dekoráció, a széthagyott cuccok... De otthonosnak találtam. :)

Volt még 2 srác akit érdekelt a szoba, így eléggé izgultam hogy mi lesz, pláne hogy közelgett a november, és ha kiköltözöm akkor azelőtt kell... De végül 3 nap várakozás, és 1 nap egymás sikertelen hívogatása után pénteken végre kiderült hogy én vagyok a kiválasztott. :)

A múlt hétvégénél hagytam abba, mikor Annikával Toulouse-ba indultunk. A város mellett Estelle-t (a szűk baráti társaság egyetlen francia tagját) mentünk meglátogatni, aki oda valósi, de Bordeauxban tanul - elszállásolni nem tudott minket, de meg tudta mutatni amit érdemes. :)

Ez a bejegyzés majdnem egy hete íródott, de csak most volt időm befejezni... ugyhogy az egészet a 2 héttel ezelőtti hétvégére értsétek. :)

Már kevesebb mint két hónapot maradok, így sürget az idő hogy kezdjek magammal valamit - utazni kéne, sokmindent látni és kipróbálni, és nem hagyni hogy magába szippantson az erasmusos "minden nap másnap és minden másnap party".

Annikában jó partnerre találtam ebben, együtt nézzük a vonatjegyeket, kulturális programokat, keressük a koncerteket, kiállításokat. Az előző hétvégén szombaton részt vettük az "Accueil Bordeaux Étudiants" szervezésében egy diákok által tartott városnézésen. Sárga esőkabátos, lelkes és felkészült hallgatók avattak be minket Bordeaux történetébe és titkaiba.
Sok újdonságot persze másfél hónap után nem láttam, viszont annál többet hallottam. Nem akarlak titeket a részletekkel untatni (... vagyis nem jegyeztem meg őket), és amugy is csak a helyszínnel együtt érdekesek. A legjobbat azért elmondom: a Garonne, a folyó amin keresztülfolyik Bordeaux-n, napi 4-szer irányt változtat. Már korábban is gyanús volt, és össze is voltam zavarodva hogy mosz mi is van.... a magyarázat, hogy olyan közel van a torkolathoz, hogy az apály-dagály eljut egészen idáig, így az óceán mozgásával megfordul a folyó is.

Tudom nem sokat jelentkezem, de sajna még mindig nincs netünk otthon. A hangulat változatlan, viszont fogy a türelmem. Eleinte azt gondoltam, majd összeszokunk. Aztán azt hogy ez az élet kihívása és toleranciát fogok tanulni, hamár eddig mindig szuperkedves emberekbe botlottam és szerencsém volt.

Aztán azt, hogy már csak alig több mint 2 hónapot maradok, és ezt élvezni akarom, minden percét, minden délutánját. És nem zárom össze magam valakivel, akit nem bírok látni.

Így új projectbe fogtam, tegnap körbejártam a bárokat, ma az élelmiszerboltokat, és kitettem az 'egyszerűen imádnivaló, bájos, veleakaroklakni' hirdetéseimet ahová lehetett, nov.1 - dec. 18. közöttre újra lakást keresek. Az emberek ismét nagyon kedvesek voltak, így nem egy pub bejárati ajtaján ott virít a papiros. :)

Beköltöztem végre a saját szobámba. A kellemes megnyugvás 3,5 óráig tartott, ekkor jött meg Amine, a marokkói lakótársam. Megvacsoráztunk, beszélgettünk, aztán – péntek lévén – úgy döntöttünk lemegyünk a Garonne-partra és meglátjuk mi lesz. Elhívtam Annikát (a német barátnőmet) is, Amine pedig egy francia haverját. Hát, az egyik legrosszabb estém volt az itteniek közül… a lakótársam ugyanis elég kiállhatatlan.

Íme tehát a házunk:

Bordeauxba mostanság kezd bekúszni az ősz. Napközben még mindig 20 fok körül vagyunk, néha 25 is, de este már kell az átmeneti kabát. Időnként esik, de percek alatt felszárad, még mindig gond nélkül járok bicajjal. Reggelente egyre később kel fel a nap, és mostmár akkor se maradok le a napfelkeltéről ha 9re megyek dolgozni - nem rossz úgy áttekerni a Pont de Pierre-n a Garonne fölött hogy vörös fényben úszik egész Bordeaux. :)

... És talál!!! Hosszú hetek kemény küzdelme után megvan. Ma megtaláltam, és órák óta letörölhetetlen a vigyor az arcomról. :)

Haza akartam telefonálni, de persze pont most nem működött a dolog (amugy Charles ingyen telefonál külföldre "itthonról"), ugyhogy jött a virtuális világ tudatása. Megnyitottam a firefoxot, és kéjes vigyorral becsuktam a feljövő 11 kezdőlap közül 9et, amik a válaszra váró lakáshirdetések voltak, illetve a googlemaps - aminek az utolsó legalább 40 találata ezeknek a hirdetéseknek a pontos címe volt. Váhháhá, köztünk mindennek vége! nem könyörgöm többé új hirdetésekért, nem töltök órákat telefonálgatással, nem vezetek listát arról ki hol mennyiért mit ajánl, nem írok reménytelen emaileket, és nem érdekel hogy nem válaszolnak rájuk! Túl vagyok rajtad, kegyetlen bordeaux-i al(bérlet)-világ!

Az első héten lejártam a kötelező köröket, bicikli, bankszámla, bicikli, bankszámla... és mégegyszer, mert mindig hiányzott vagy nem tetszett nekik valami. Hihetetlen mennyi papírmunka, nem könnyítik meg az ember dolgát...Végül csütörtökön sikerült elintézni a bicót meg a számlát. Aznap délután elkéreckedtem a munkából, mert volt a városban egy diákoknak szervezett találkozó, ahol a szobákat kiadók és szobákat bérlők találkozhatnak - elvileg. Gyakorlatilag csak lakhelyet kereső diákok voltunk, tulajok sehol, és volt még egy azaz 1 db apróhirdetés-gyűjtemény, amit egyszerre 30an próbáltunk megnézni, és felírni a telefonszámokat meg mindent. Eljött az első "elegem van". De nem az utolsó... kezdek hozzászokni lassan.

A vasárnapot Chazaux-val (francia informatikuslány) és Matthias-szal (német művész-pedagógus tanonc) töltöttem, főztünk, sétálgattunk Bordeaux-ban, és órákon keresztül kiadó szobákat kerestünk, telefonálgattunk - eredménytelenül. Najó, talán ha 3 látogatás meg lett beszélve kettőnknek összesen Chazaux-val, pedig fejenként 8-10szer próbálkoztunk.

Eljött végül a hétfő, és vele életem első munkanapja. Elegáns csíkos ing, frissen mosott "tervező" frizura, kistáska+laptop, jókora gombóc a mellkasomban, térképre berajzolva hová megyek - útra fel.

Szept. 3, péntek délután. Budapest - Genf - Bordeaux, buszra fel, központban leszállok, nagyjából délután 6. Tűz a nap, megsülök, kezemben a télikabát ami nem fért be, és a 2 pulcsi amit levettem, hátamon 18kg, és magam után húzok még 19-et. Gyorsan szereztem magamnak egy térképet a tourist office-ban, mielőtt bezárt, és indultam a diákszállóra. Ja nem, az egyetemista ismerősömhöz, aki befogadott... Na akkor hogy is van ez?

Még halogatom egy kicsit hogy az eddig történteket megírjam ha nem haragszotok, sok lenne egyszerre, ugyhogy most a mai nap beszámolója következik. :)

Szept 11. Egyvalaki van aki most is ugyanolyan közel, és ugyanolyan távol van tőlem mint Budapesten. És ugyanúgy hiányzik, noha ugyanúgy velem van.

A mai nappal újraindítom a blogot, a Lomma Lounge ezennel szimbólummá válik, a történet Bordeaux-ban, Franciaország DNY-i partjainál folytatódik tovább. Nem ígérem hogy aktívabb leszek mint legutóbb (sőt), de azért a fontos dolgok felkerülnek majd (idővel).

Na jó hétvégét nektek, akinek van gyertyája gyújtson egyet helyettem is.

That's all folks.

13 nap múlva itt hagyom ezt a helyet. Ebben az órában a reptéren ülök majd, és próbálok majd arra gondolni mi vár otthon ahelyett, hogy mit hagyok itthon.

Addig még van idő bőven, és a lehető legjobban ki akarom használni, így sajnálom de a blogírás hátrább kerül a fontossági sorrendben. Nem mintha eddig éjt nappallá téve foglalkoztam volna vele... De ez még nem a végső poszt. Majd jönnek. Addig is, gyors beszámoló, hogy tudjatok mit kérdezni ahelyett, hogy mi újság.

Büszkén mesélném hogy megtanultam főzni, hogy magamnak vásárolok, mosom a ruháimat. Egyedül is megállok a lábamon.

És mikor hazamegyek, és terített asztal vár, megint fejbevág majd hogy négyen üljük körbe.

"Történetünk az első nap éjjelén maradt félbe, amikor is lepihentünk, hogy erőt gyűjtsünk a másnapi kirándulásunkhoz. Többszöri invitálás ellenére sem csatlakozott senki hozzánk (vagy anyagi, vagy egyéb elfoglaltság okán), így aztán szombaton reggel ketten indultunk Höör irányába, ahol az állatkert volt található. Talán nem említettem, de az állatkerti belépő volt a születésnapi ajándékom. :)"

Atus sem maradhatott ki a látogatók sorából, de tanári kötelességei miatt csak egy szűk hétvégére érkezett, péntek-vasárnap, máj. 7-9. A következő egy-két bejegyzést az ő tollából olvashatjátok (... és neki köszönjétek, hogy nem több hetes késéssel jelennek meg a posztok). :)

Kedd reggel elindultam Koppenhágába a srácok után.