November utolsó hétvégéjén végre eljutottam Párizsba. :)

Timtől kikönyörögtem hogy a csütörtököt, a pénteket és a hétfőt is kivehessem, így 5 napom volt Párizsra, ami még mindig kevés, de már nem annyira hajszolt.

Annikával mentünk ketten, és Atus régi gimis barátja (már szinte családi jóbarát), Molnár Gergő szállásolt el minket.

Annika már ismerte Párizst, mert fél évet töltött ott korábban gyerekcsőszként egy francia családnál. Ő főleg nosztalgiázni akart, sétálgatni a kedvenc helyein, készülni a karácsonyra, vásárolni ezt-azt. Nem akart sokat költeni (ami Párizsban már eleve elég nehéz), és tanulnia is kellett.

Én most voltam ott életemben először. Mindent látni akartam, és eléggé "egyszer élünk" hangulatban voltam. Nekem inkább a forrócsoki kellett egy hangulatos Szajna parti kávézóban, és a kilátás az Eiffel torony tetejéről. Látni akartam miért olyan híres Párizs, lejárni a kötelező köröket, a fennmaradó időben pedig - tájépítészként - megnézni a francia parkokat, a városrendszert, a mindenhonnan kibontakozó gyönyörű kilátást és a hosszú, hivalkodó várostengelyeket.

Ez nyilvánvalóan nem volt konfliktusmentes. A baj inkább az volt, hogy nem beszéltük meg már rögtön az elején ki hogy képzeli el ezt az 5 napot, így csütörtökön és pénteken Annika azzal stresszelte magát hogy ő, aki már jól ismeri a helyet, ő kell megmutassa nekem az érdekes dolgokat; én meg azzal, hogy összevissza bolyongunk mert Annika nem tud térképet olvasni (és annyira jól azért mégsem ismeri Párizs belvárosát), és hogy én olyan dolgokat akarok megnézni amiket ő már százmilliószor látott, és többször nem kíváncsi rájuk.

Én "hatékonyabb" akartam volna lenni, és a lehető legtöbb dolgot megnézni-kipróbálni-megismerni, ő pedig inkább bóklászott volna a romantikus városban. Péntek este kicsit összekaptunk, de legalább meg tudtuk beszélni végre, és a továbbiakban a napok felét külön töltöttük, azt az időt pedig, amit együtt terveztünk, mindketten élveztük.

Az 5 nap nagyon hamar eltelt, és ugyan hideg volt, plusz a lábam is sajgott már a sok sétától, kitartóan jártam a várost.

Voltunk a Sacre Coeur-nél,

láttuk a Moulin Rouge-t,

elsétáltunk Geri lakásától, a Montmartre-tól, egész a belvárosig,

és a Concorde-nál jukadtunk ki.

Inhobbok titeket, amíg nem növök még 20cm-t legalább...

Megnéztük a Galeries Lafayette giccses kirakatait,

a "karácsonyi vásárt" a Champs Elyséen... (a boltok fele kínai kesztyűárus volt!!?)

És együtt mentünk az Ile de Cité-re megnézni a Notre Dame-ot.

Én bementem a Louvre-ba is...

... hihetetlen mekkora ez a múzeum. Lehetetlen mindent látni, vagy az ember napokat töltene odabent. Én azért majdnem végigjártam a folyosókat, de kénytelen voltam a világ legnagyobb festőinek és szobrászainak műveit az "ez nem fontos" kategóriába sorolni, hogy maradjon idő az "ez tetszik" és a kötelező "ez ismerős" kategóriákra.

Közben kicsit irigykedtem a bent tömegesen rajzolgató művészdiákokra több okból is: egyrészt mert visszajöhetnek bármikor, másrészt mert nagyon szép modelleken gyakorolhatják a rajzolást, harmadrészt mert van idejük rajzolgatni, és azért is mert volt puha párnájuk amit letettek a földre és leültek rá, miközben nekem menni kellett tovább és tovább, fáradhatatlanul.

Voltam a Centre Pompidou-ban is, ahol csomó kisiskolás csoport volt, és a nekik szóló francia idegenvezetést még én is megértettem, érdekes volt. Meg az is, hogy csüggtek az idegenvezető néni szavain, nagyon lelkesedtek a modern művészet iránt, alig rendetlenkedtek. Ilyen nekünk miért nem volt?

Az Eiffel toronyba is egyedül mentem fel, de nem volt sok időm ezen szomorkodni a tetőn, mert lekötött a gyönyörű látvány, és mert amint visszaadtam egy fényképezőgépet, a kezembe nyomtak egy másikat, hogy naaa, légyszi, egy közös képet rólunk, ha lehet.

Méltán híres, tényleg lélegzetelállító a kilátás.

"az álmom egy párizsi nászút"...

És hát, természetesen, parkok, parkok, parkok.

Nem voltak rosszak, meg nem mondom hogy bárhol bárki tud ilyet, szépek meg minden... de lenyűgözve nem voltam. Najó, talán egy kicsit, egyszer-egyszer. Szakmai ártalom :)

A hazajutást illetően akadtak bonyodalmak, és végül csak kedd dél körül kerültem vissza Bordeaux-ba, a harmadik TGV-vel amire jegyem volt. És egy hétig nagy kérdőjelek lebegtek a fejemben Annikával való viszonyunkat illetően... csúnya sztori volt, de spongyát rá. Még ezzel együtt is, vagy ennek ellenére, megérte elmenni. :)