Atus sem maradhatott ki a látogatók sorából, de tanári kötelességei miatt csak egy szűk hétvégére érkezett, péntek-vasárnap, máj. 7-9. A következő egy-két bejegyzést az ő tollából olvashatjátok (... és neki köszönjétek, hogy nem több hetes késéssel jelennek meg a posztok). :)
Miután kerek negyed órán keresztül álltam a szobám közepén, és kigúvadt szemekkel pásztáztam a káoszt, hogy vajh mit hagyok itthon, végül elégedetten elindultam, és otthon felejtettem a kamerát… úgyhogy sajnos csak mérsékelt mennyiségű videót sikerült készíteni Fruzs fényképezőjének jóvoltából, ám ezek minősége messzemenően kárpótol mindenkit mindenért :)
Pénteken délben (helyett cirka egy órás késéssel, egykor) indultam Malmöbe, meglátogatni régen látott hugicámat, és miután tüdőből elfújtam az izlandi vulkán hamuját az útból, semmi sem akadályozott abban, hogy meg is érkezzem. Négy óra körül szálltam le Malmöben, kiköhögtem a feháborítóan drága reptéri busz költségeit, és bebuszoztam a központi pályaudvarhoz, ahol a régen látott mosoly várt egy kabátba rejtőzve. A kabát jelentőségére felhívnám a figyelmet, minden figyelmeztetés ellenére ultraoptimista módon a naptárhoz öltöztem, így egy pulóver mellett mindössze egy széldzseki állt rendelkezésemre a hideg ellen való reménytelen küzdelemhez. Május 7-e, Malmö, 6 fok és változó erejű szél. A hajam még mindig tart.
Miután köszöntöttük egymást, ebédelni indultunk, mivel az éhhalál szélén álltam. Egy közeli mexikói jellegű étterembe tértünk be, ahol elég finom tacóval csillapíthattam gyomrom korgását (és itt ellenállok a kísértésnek, hogy kitérjek az árára), majd váratlan beszélgetésbe elegyedhettünk egy kedves és nagyon furcsa hölggyel. Mindenfélét kérdezgetett, hogy hol lakunk, kiket ismerünk, illetve bármely ország neve merült fel, megkérdezte ismerünk-e onnan származó egyént, hátha van közös ismerősünk (valami Karinthy-küldönc lehetett, aki be akarta bizonyítani, hogy bárkihez a világon el tud jutni legfeljebb öt ismerettségen keresztül…). Mondanom sem kell, nem akadtunk közös nevezőre, ám ekkor váratlanul az email címünk után kezdett érdeklődni, Fruzsi éleselmével rögvest átlátta a helyzetet, és megkérdezte: minek kell az neki? A válasz kb így hangzott: „Ööö.. yes… if, öö, yes, so, yes… ööö… yes, I… öö… yes” Talán kicsit több volt benne a yes. Nagy nehezen sikerült levakarnunk magunkról, elhelyeztük a vasútállomás csomagmegőrzőjében a bőröndömet (miután Fruzsi egy gyors túró-rudi adaggal nyugtatta felborzolt idegeit), és elindultunk várost nézni.
Mivel már kb háromszor mindenki végigolvashatta Malmö nevezetességeit, így ezekre nem térnék ki, csak a személyes élményeimre (ez meg nyilván senkit nem érdekel, de így jártatok :)). Malmö kedves város, sok szép házzal, nagyon faja játszóterekkel, hangulatában kicsit Bázelre emlékeztett, néhány apró különbséggel. Egyrészt Bázel belvárosa kicsit koherensebb volt, itt mindenhol meg-meg törte a régi épületek báját egy-egy üvegpalota. Itt minden sarkon játszótér volt, vagy kert, ami rendszerint valamilyen vízfelületet is tartalmazott, ez nagyon tetszett. Az kevésbé, hogy néhol dizájn fedőnév alatt nem gondozzák a tavakat, és az alját benőtte valami undorító zöld nyálkás cucc. De a legfontosabb különbség, hogy Bázelben (és a legtöbb városban, ahol eddig jártam) élnek EMBEREK. Komolyan, sztem kb kétszerannyi lúddal találkoztunk sétánk során, mint emberrel, pedig péntek délután volt. Borzasztóan hiányzott az élet a városból, ez megsokszorozta a felhős égbolt és hideg szél amúgy is komor hatását. Összességében véve nem találtam túl vonzónak (noha nem mindenhol lehet bármelyik sarkon olyan játszótéri játékot találni, amin hányásig forghat az ember), Bázel utcahosszal veri, Buapestről nem is beszélve.
Vestra hamnen:
Királyi park:
Játszóterek...
Már jócskán esteledett, mikor Lomma felé vettük az irány, és kilenc óra tájban érkeztünk meg a Lounge-ba. Stephanie ezúttal házon kívül töltötte a hétvégét, így az egész szoba a mienk volt (szegény… nem is tudja hogy lemaradt egy reggel bokszerben kóborló, fogmosó férfitestről… ;)). A „fontos” emberek azonban ott voltak, rögvest megismerkedtem Patival, Jono-val, Euan-nal, Dave-vel, Dom-mal, Arthur-ral és Magdával is. Nagyon jófej társaság, én is csak ezt tudom mondani. Első kérdésük: „So, you’re the footballer?” „Yes I am”. Majd egy fantasztikus mentáltrükkel kitalálták rólam, hogy van egy húgom, és egy öcsém is, előbbi tájépítész, utóbbi bűvész. Miután felocsúdtam a döbbenetből, hogy ez vajon honnan tudják, elbeszélgettem velük, és néhány pillanat alatt szembesültem angoltudásom szánalmasan megcsappant állapotával. De rendesek voltak, és úgy csináltak, mintha értenék, amit mondok, és mintha tényleg azokra a kérdésekre felelnék, amiket feltettek. Nem voltunk már sokáig fent, mivel másnap az állatkertbe készültünk, így aztán hamarosan aludni tértünk. De előtte megtudtam, hogy mindenki a másnap esti brazil party-ra készül, amit Anna (egy spanyol lány) születésnapjának alkalmából tart Lundban.
Folyt köv :)
