A vasárnapot Chazaux-val (francia informatikuslány) és Matthias-szal (német művész-pedagógus tanonc) töltöttem, főztünk, sétálgattunk Bordeaux-ban, és órákon keresztül kiadó szobákat kerestünk, telefonálgattunk - eredménytelenül. Najó, talán ha 3 látogatás meg lett beszélve kettőnknek összesen Chazaux-val, pedig fejenként 8-10szer próbálkoztunk.
Eljött végül a hétfő, és vele életem első munkanapja. Elegáns csíkos ing, frissen mosott "tervező" frizura, kistáska+laptop, jókora gombóc a mellkasomban, térképre berajzolva hová megyek - útra fel.
A Landcraft nevű cégről csupán annyit tudtam amit az internetről tudni lehetett: Tim Guest lesz a főnököm, aki angol, és lesz még egy angol tervező – szoval nem csak franciák; a honlapon meg még volt 4 vagy 5 munkatárs, tervezők és kivitelezők. A munkáik nagyon jók a fotók alapján, egyediek, művésziek, igényesek, szépek… és sok is van belőlük, szoval lesz mit tanulnom.
Az utolsó emailemre – hogy hétfőn mikor, és hogy jutok oda, és hogy kell-e vmi speckó ruha / rajz felszerelés – nem válaszoltak, így találomra odamentem 9re, remélve hogy se túl korai, se túl késői nem lesz ez az időpont.
Nem volt egyszerű megtalálni az irodát, először is azért, mert nincs rajta az utca a térképemen - én rajzoltam rá googlemaps alapján, másrészt azért mert egy iparnegyed közepén található, raktárok, kamiongarázsok és gyárépületek között.
Harmadrészt azért, mert korántsem olyan, amilyennek egy tájépítész irodát elképzel az ember. Komoly kétségeim voltak hogy jó helyen vagyok-e, és hogy szabad-e ott lennem, mikor végre feltűnt a cég logója egy hangár falán. A kapu két oldalán egy-egy nagy cserepes, satnya de büszke bambusz, és ahogy közeledtem, lépésről lépésre egyre többminden bontakozott ki: öreg kerti asztal, mellette itt-ott törött székek, az asztalon csorba bögrék, csikkek és hamutartó. Maradék terméskövek, deszkahalom, talicska, nagy cserepek. És ahogy beléptem meglett az iroda is: két jól megtermett fehér „konténerszoba” egymáson, de rendes ablakokkal… ház. nem, doboz. nem, ház… dobozház.
És amint beléptem a hangárba 3 fej fel, kipillant az ablakon, Tim Guest elém jön az ajtóba, kezet ráz aztán közli h várjak már 10 percet légy szíves. A 10-ből 25 lett, bár közben kijött egy fiatalabb srác, aki míg bevitt egy törött támlájú széket, mondta h érezzem otthon magam, csináljak nyugodtan teát vagy kávét addig, ott találok – a mögöttem lévő wc /zuhanyzó /konyha helyiségben: volt mikró, vízforraló, mégtöbb csorba, de tiszta bögre, mosogató, tea, kávépor… minden ami kell, 3m2-en.
Egyből a szívembe zártam a helyet. :) Nem amugy komolyan, ahogy bent beszélgettek, hadonásztak és nevettek, ahogy be volt lakva ez a lepukkant hely, ahogy elképzeltem mit alkotnak és ezt hogy csinálhatják itt… Olyan családias volt az egész, semmi távolságtartás, azt gondoltam itt nem lesz nehéz a csapat értékes tagjává válni. Ezen jó sokáig gondolkodhattam, míg végre kijött Tim, és csinált magának egy kávét, majd leült mellém. Mondott valami random szöveget, h reméli h sokat tanulok majd és profitálok az ittlétből, és hogy kivel fogok dolgozni, aztán kérdezősködött hogy rendben megérkeztem-e. Ennél a résznél lendült be igazán, és egyből elkezdett szervezkedni h szerezzünk nekem biciklit, meg lakást, és ki segít majd és miben… na itt egy kicsit el is vesztettem a fonalat, de sebaj. Kitalálta h az első napomat erre szánjuk, és csak másnap reggeltől ad munkát. Nem mondom h kifejezetten bántam a dolgot, de eléggé meglepődtem rajta.
Végre bementünk az irodába, ahol bemutatott: „ez itt mindenki, ő pedig itt Fruzcsina”. Én mosolyogva kijavítottam a nevem, Mindenki pedig visszamosolygott. Innentől Charles, a másik angol tervező vett a szárnyai alá, aki nem annyira értékelte h a hétfői nap a boldogulásomnak van szentelve – ugyanis szerdára le kell adni egy dossziét az egyik megrendelőnek, ugyh a délelőttömet azért tölthetném hasznosan, hamár itt vagyok, minél előbb bevezet a munkába annál jobb. Itt jött egy óra, amikor 100%-ban összpontosítottam arra hogy figyeljek és megértsem amit angol akcentussal, franciául, szakmai szavakkal teletűzve mond, és még 60%-ot arra hogy meg is jegyezzem, mert kb levegőt se vett, A3-as tervlapokat dobált ide-oda, magyarázott, rajzolt, prospektusokat rázott az orrom előtt, miközben ide-oda felírt valamit hogy ezt kell majd csinálni.
Az első feladatom egy prezentáció kipofozása volt, kijavítani a terven esett változásokat, hozzáadni részletrajzokat (amiket nekem kellett megrajzolni), illusztrációkat, csinálni növénylistát... szoval kellett rajta dolgozni rendesen, és nem egyszer újacsináltam a már késznek vélt lapokat Charles utasításai alapján. Azóta voltunk már terepen felmérni, és mostanában tervezési feladatot is kapok, persze szigorú konzultációval, de nagyon élvezem. :)
A kollégák rettentő jófejek, elsősorban Charles-szal és Guilleumette-tel (francia gyakornoklány, de már Msc után, és március óta) dolgozom. Mindenki iszonyat segítőkész, ennek köszönhetően az első hét végére lett bicajom, bankszámlám, és ideiglenes szállásom is.
Charles fogadott be magához, és azóta is itt lakom, noha gőzerővel dolgozom azon hogy találjak valamit. Nem mintha nagyon rossz lenne... :). Charles elvált, most szombaton lesz 40, és van egy 5 éves kislánya aki nem vele lakik, a neki fenntartott szobába költözhettem be. Nagyon keveset van "itthon", folyton mindenféle barátokkal lóg, jógázni és aikidozni jár, hétvégén meg a barátnőjénél van 60 km-re innen.
A lakás a belvárosban van, kb a legjobb helyen, bicóval 15 perc a munkahely, boltok egy sarokra, van wifi, használhatom a konyhát... és mindezt szívességből, nem is igazán tudom hogy háláljam meg,eddig egyszer csináltam vacsit, meg mindig elmosogatok. :)
Ja és van egy cica is, akit csak "Chat"-nak hívunk (cica franciául).
