Szerda és csütörtök olvasásra lett kiutalva, ami számunkra annyit jelentett, hogy azt csinálunk amit akarunk.

Ebéd után elindultunk Malmöbe, én Arturral és Magdával mentem, kocsival. Első úticélunk Malmö látképének meghatározó épülete, a Turning Torso volt. 9 részből áll, mindegyik 10 fokkal van elforgatva, így a torony teteje és alja között 90 foknyi különbség van. Maga az épület szép, de ennyi, sokkal érdekesebb a környezetében lévő lakóövezet a parkokkal.

Miután pénteken meghiúsult minden síelésről szóló tervünk, szombat hajnalban elindultunk Göteborgba, öten Artur autójával, és ott csatlakoztunk a többiekhez, akik már péntek du elmentek busszal.

A csapat: Stephanie, Victoria, Barbara, Dom, Petri, Artur, Magda, Philippe (+én).

Február 4., Dave 23. Reggel mikor felkeltem, már csak pár vödörnyi hótégla hiányzott az iglu befejezéséhez. Ebéd előtt kész is lettünk vele, és felavattuk egy-egy bögre Lord Nelson teával. Öten voltunk bent egyszerre. :)

Tegnap teljesen befejeztük a posztert, ma pedig megvolt a prezentáció is. Kicsit izgultam, mert eddig sosem prezentáltam angolul, de készültem rá, és csak kb 3-5 percet kellett beszélnem, szoval jól ment. Ráadásul a csoportom többi tagja nagyon szárazon adott elő, szoval köztük egészen jó voltam, meg is dícsértek páran a házból.

Többségünk tájépítész, mindenki odavan a design cuccokért. Maga a kiállítás nem volt nagy szám, bár elég szép volt, és volt egy gift-shop, az meg nagyon drága, de árultak akciós design-könyveket, amik fölött órákat tudtunk volna eltölteni.

Vasárnap reggel, ittlétünk óta először, önszántunkból felkeltünk 8-kor. Úticél Koppenhága, az idő borzasztó, késve indulunk el otthonról, de elcsípjük a buszt. 10-en utazunk: Barbara (német), Shawna (amerikai), Madga + Artur (lengyel), Philippe (francia), Dave (ausztrál), Euan + Dominic + Jono (skót), és én.

Hóvihar. Malmöből 40 perc a vonat Koppenhága központjába. Itt is minden havas, de legalább tiszta az ég. Váltottunk dán koronát, aztán elmentünk a Design Múzeumba (köv. bejegyzés). Vasárnap lévén kb semmi nem volt nyitva, így csak sétáltunk egy jót a városban, nagyon szép. Tornyok, terek, szobrok, kanálisok, kikötők, színes favázas házak, biciklik.

Ma reggel, vagyis már dél után, mikor felkeltünk, kitakarítottuk a házat. Eltüntettük az elhagyott poharakat, a kiömlött vörösbort, a folyosón elolvadt hógolyókat, a rúzsos szájnyomokat az ablakról.

A buli jó volt. Nem jöttek olyan sokan mint vártuk, és nem is nagyon hoztak dolgokat amivel megtölthetnénk/feldíszíthetnénk a házat, de kaptunk pl szívószálakat, így az én boldogságom már biztosítva van. :)

Megtanultam 5 másik nyelven, hogy mondják koccintáskor hogy egészségedre, beszélgettem személyes dolgokról, táncoltam, cha-cha-cháztam, hopp-skotch-oltam, szívószállal bugyborékoltam, hógolyóztam, játszottam. Fun factor: 5*

Csütörtök este Alnarpban a Student Union nappalija pubbá változik át. Van egy bár, egy kisebb tánctér, és ennyi. A legvadabb és legelvetemültebb partiarcok a farmerek, így a zene is olyan, amilyen. Igazi svéd mulatós.

Általában nincs semmi extra, de most csütörtökön cross-dressing party volt. Én erről nem tudtam, meg edzés után mentem sietve, ugyhogy nem öltöztem ki, de rengeteg lelkes férfiú kapott magára koktélruhát. Szőke, barna, rózsaszín parókák, csillogó ékszerek, rúzs, szemfesték, kibukkanó WC-papír mellek, szőrös lábak és pocakok, szakállak, 2m magas óriás „nők”. Vicces volt, bár kicsit ijesztő is. És egy-két sör után páran úgy gondolták, hogy ha nőnek öltöznek, akkor a női WC-be kell menniük, és joguk van megfogni bárkinek a fenekét.

Mindezek ellenére nem volt rossz buli, a cserediákok kedvéért néhány populárisabb számot is játszottak, így tudtunk táncolni is, két hete először.

Tegnap megkaptuk a csoportmunka projektet, iskolaudvarokat illetve játszótereket kell vizsgálni, összehasonlítani. A csoportokat a tanár osztotta be, 4 svéd lánnyal és egy szlovákkal kerültem össze. A svédek egyszerűen munkamániások, és az egyik látens szadista. Angyali mosollyal kényszerít hogy szenvedj tovább a hóviharban. Mindig mosolyog, kedvesen megszólít, aztán kioszt rád egy újabb feladatot, amire persze egész életedben vágytál, ugyebár.

Na mindegy, nem akarom hosszúra húzni, a lényeg hogy ma kb egész nap Malmoben vándoroltunk a hóviharban, a mínusz háromszáz fokban, hogy különböző játszóterekről mondhassuk meg, hogy milyen változatosak a játékaik. Iszonyat volt. Meg mertem említeni, hogy 2 körül legkésőbb hazamennék, erre a mosolygós lány közölte hogy „Ó? hát annál sokkal több időre van ma szükségünk, nem tudom mit gondoltál.” És nagyon kedvesen mosolygott. Ugyanezzel az arckifejezéssel utasította el tegnap az ellenvetéseimet a kora reggeli találkozóval kapcsolatban.

Legszívesebben a hóba folytottam volna, de nem sikerült.

Mire hazaértem, az egész ház a feje tetejére állt, mert ma van Euan 20. szülinapja (ő a legfiatalabb, én a 2.). Mindenki dekorációt gyárt, tortát sütünk, a földön kartonpapírok, műanyaghullagék, kávésbögrék. A kedvencem Lesta, a ház újdonsült DJ-je.

A skót srácok az ünnep alkalmából alsónadrágban futották körbe a házat, a hóvihar nem zavarta őket különösebben. Este valszeg elmegyünk Lundba keresni vmi pubot, ahol koccintunk is rá.

(utólag: találtunk, a sört méterben adták, a képen Euan)

Vasárnap reggel mindenkit 10:15-re a konyhába rendeltünk. Közös reggeli az egész háznak, mindenki hozzájárul valamivel. Én nutellát és banánkarikákat ajánlottam fel :). Volt mindenféle gyümölcs, süti, kenyér, sajtkrém, müzli. És bár nem volt itt mindenki, azért 11-en együtt enni, egymás fölött átnyúlva, keresztbe-kasul beszélgetve elég jó móka. Egészen családias volt.

Különben a vasárnap a tespedésről szólt, és 2 körül már nagyon untuk magunkat, ezért elmetünk sétálni Lommában. A tengerpart volt a fő cél, de tettünk egy kis kitérőt a templomhoz is. A kertje, ami a temető is egyben, nagyon szép volt. A sírkövek kb szobrokként álltak a növények között.

Most voltam először a tengerparton, mióta itt vagyok. Gyönyörű. Fagyott homok, kisodródott jégtáblák, csípős hideg szél. Átlátni Dániába, látszik a híd, és tisztán látni Malmö Tourning Torso-ját.

Sokan sétáltak a parton, úgy látszik vasárnap délután itt múlatják az emberek az időt. Visszafelé a kikötőn keresztül mentünk, a könyvtár felé.

Vitorláshajók... kell nekem egy, de tényleg.

Halászhajók, a háttérben a könyvtár csúcsa látszik.

A könyvtár, az emeleti ablak mögött szoktunk netezni.

A kikötő folyótorkolatban folytatódik, szép volt ahogy a pirosas fűzfák szegélyezik.

Egy kikötő mellett akarok élni. Legalább egy kicsit. Imádom a hullámverés hangját, a sirályok rikoltozását, és ahogy a vitorlafüggesztő drótok az árbochoz csapódnak. A tenger szagát, a víz csillogását, a homokot mezítláb, a jégtáblákat. Ahogy az ég és a víz összeérnek. A hangulatot.

Ma volt először igazi napsütés. Szombat délelőtt, gyönyörű idő, 11:45-kor nutellás gofri reggelire. Csak pislogtam a nagy világosságban.

Mire felkeltem már a lakók többsége elment itthonról, így a lengyelekkel (ja, közben jött egy lengyel pár szerdán, így már 15 a létszám), és a szokásos 4 sráccal (Dave, Dominic, Jono, Euan) találkoztam csak. Megvolt az első mosás, aztán mentem én is az itteni könyvtárba netezni a többiek után. Az üres házra és a napsütésre való tekintettel körbefotóztam nektek a házat, ilyen:

nappali:

konyha:

kilátás:

mosoda:

A könyvtár Lomma központjában van, kb 10-15 perc tőlünk bicajjal. Mellette van a kikötő, és a könyvtár tanulószobájából ide nyílik a kilátás, imádom.

15-kor bezártak, hazajöttünk és elkészítettem életem eddigi legfinomabb főztjét. Tejszínes-sajtos-bazsalikomos-currys csirke, krumplipürével. Bevallom nem sokat főztem eddig, mert receptek híján elég kísérleti a dolog, de bátraké a szerencse. :)

Különben tegnap este indultunk el először közösen az éjszakába, Malmöbe. A spanyol lánynak vannak mindenféle kapcsolatai, állítólag megbízható partyszerviz, velük találkoztunk. Malmö éjszaka zsong a diákoktól, nagyon sok a külföldi, van élet. A buszok az agglomerációba, így hozzánk is kb 2:30-ig járnak ki, ekkor zárnak be a pubok. A klubok, ahol táncolni is lehet, tovább vannak nyitva, de kemény belépőt (80-150 korona, kb. 2200-4000 Ft) kell fizetni.

A tereken minden ház aljában söröző van, és a perverz svédek kint ülnek a teraszon, amit fűtenek, álló gázégőkkel. Tele vannak a helyek, annak ellenére hogy egy pohár sör 50-60 korona, kb. a magyar árak négy-ötszöröse.

Sokan járnak még ilyenkor is biciklivel, a gyalogosoknak pedig minden sarkon taxit ajánl egy arab vagy spanyol fickó. A lányok miniszoknyában mászkálnak, a fagyos idő ellenére, nemtudom hogy csinálják.

Először beültünk egy pubba, aztán ahogy lenni szokott, ott is maradtunk. Az utolsó busz előtt másfél órával kitaláltuk, hogy azért mégiscsak táncolni jöttünk, majd mászkáltunk fél órát a fagyban, és hazajöttünk az utolsó előtti busszal. Ilyen nagy társaság egyszerűen döntésképtelen, csak szenvedés volt. Itthon még beszélgettünk vagy fél 5-ig, szoval nem volt rossz este, de a tánc a lábamban maradt.

Remélem a következő kiruccanásunk jobban sül el. Már elő van jegyezve a house-warming party, itt a Lomma Lounge-ban. Nem lehet elrontani.

Tegnap este megvolt az első edzésem. Malmo határában, a Kirgsten hallban játszottunk este 20:30-22:00-ig, a Malmo FBC. „B” csapatával. Nagyon izgultam előtte – mégiscsak svédek – de hamar kiderült, hogy nincs miért. 16-18 éves lánykák alkotják a csapatot, ügyesek de még kezdők nagyon, otthon a bajnokságban elég rossz helyezéssel végeznének. Itt a malmoi regionális X bajnokságban játszanak. Egyszoval nem volt nehéz érvényesülni, és bár a játék hiányzott már, és élveztem az edzést, ez a szint kevés hogy fejlődni tudjak. Ezt szerencsére az edző is így gondolja, ugyhogy edzhetek az „A”  csapattal, legközelebb kedden este megyek. Ők a 2. ligában játszanak, nagyon kíváncsi vagyok milyen is lesz.

Külön élmény volt viszont az odajutás. Pénz hiányában, és mivel végre van bicajom, úgy döntöttem, biciklivel megyek. Havas, szeles az idő, így az edző kisegített annyival, hogy a szomszéd faluig eljött értem. A térképen nyílegyenes bicikliút.

5 perc késéssel indulok, kabát, zene be, sapka-kesztyű fel. Kesztyű le, lakat kinyit, kulcsot eltesz, kesztyű fel. Bicaj kigurít, kölcsön kapott lámpa leesik, darabokra szét. Kesztyű le, darabok össze, elemek vissza, fuck nem működik, újra, működik, szuper. Elindulok. Első bukkanónál az elemek fedele lerepül, farol, összeszed, visszarak, tovább. Ez mégegyszer, a második bukkanónál. Elemefedél zsebretesz, tekertekerteker.

A bicikliút a valóságban folyton kanyarog, televan elágazásokkal, és egy árva felirat nincs sehol, hogy mi merre. Persze eltévedtem, illetve nem találtam meg a helyes utat. Ami kétségbeejtő, hogy este 7-8 körül senki nincs az utcákon, de senki, akit meg lehetne kérdezni. De tényleg. Úgy értsétek, hogy 5 percenként egy autó, de gyalogosok egyáltalán sehol, ha 10 percet cirkálok a házak és boltok között akkor sem.

Az első bizonytalan pont Lomma központja után következett, de végül találtam egy fiatal párt akik eligazítottak, mint kiderült egy egészen extrém irányba, de mindegy. Mikor már a mezők közt, a sztráda mellett jártam, kezdtem elég rosszul érezni magamat. Egész úton – kb 20 perc alatt - egy, azaz 1 db bicajos jött szembe, egy fiatal srác, nagyon megörültem neki, szerencsére meg is állt hogy segítsen. Odaadtam neki a telefont, beszélt az edzővel, és elkísért a találka helyszínére. Kb 20 perces késésben voltam a végére, de lazán kezelték, jófejek voltak.

Hazafelé végig ugyanazon az egy úton jöttem, egyenesen. Összesen 15 perc volt.

Victoria, az egyik amerikai lány tegnap szólt, hogy van egy osztálytársa, aki eladná a bringáját. Nagyon keveset kért érte, így mára megbeszéltünk egy találkát, hogy megnézzem kell-e a bicikli. A lány Burlövben lakik, így az egyetemről oda sétáltam délután, Joao, a portugál srác elkísért. Volt egy térképünk. Ahogy az később kiderült, jobb lett volna ha nincs, mert a normálisan 25-30 perc sétából egy óra lett, ha nem több. Nem mondom hogy eltévedtünk, mert végig tudtuk hol vagyunk, csak azt nem merre kéne menni. Végül nagy nehezen bejutottunk a városba, találkoztam a lánnyal, megvettem a bringát, és a következő problémával kellett szembenéznem:

1. a bicikli első kereke lyukas, használhatatlan, vennem kell egy új kerékbelsőt – ezt tudtam eddig is.

2. a vásárláshoz le kell tennem a bicajt, de nincs lakatom, és ellopják (megkérdeztem, és tényleg)

3. vennem kell egy lakatot – de mit csinálok addig.

Szerencsére pont összefutottam Joao-val, aki közben telefont vásárolt, és épp akkor végzett amikor én. Az ő lakatjával kikötöttük mindkettőnk bringáját, és bementünk.

4. korábban a lány azt mondta, van egy bike-shop a központban. erről kiderült, hogy csak egy supermarket, ahol árulnak cuccokat biciklihez is

5. van pótbelsőm, és lakatom, de nem tudom kicserélni és felfújni a kereket, nem ülhetek fel a bicajra

6. az út haza Lommáig 1 és ¼ óra gyalog

7. fáradt vagyok, hideg van, besötétedett.

Elég elkeserítő volt. Joao hazament, ott álltam egyedül, egy ismeretlen városban, egy használhatatlan biciklivel. Végül, mentő ötletként visszamentem Alnarpba (úgyis útba esett), és becsöngettem az egyik koleszba, hátha tudnak valamit segíteni. Jobb helyre nem is mehettem volna, egy lány és egy srác kész bringaszervizt tartottak otthon, és seperc alatt megcsinálták nekem a kereket. Nagyon kedvesek voltak, de tényleg, és akkor épp ez iszonyatosan jól esett. Haza se jöttem Lommába, mert estére a Student Comitee szervezett filmnézést az egyetemen, a Másnaposokat néztük meg.

Először tettem meg biciklivel az utat Alnarp és Lomma között. Leírhatatlan milyen megkönnyebbülés, hogy van bicajom, egy saját bicajom, és azon tekerhetek.

Egyébként tegnap újra elmentünk Lundba, a srácok bicikliért, én mindenféle egyébért. Az internetet nem sikerült megkérdezni, de büszkén, egy svéd számla tulajdonosaként térhettem haza. A másik siker egy csomag bluetech vásárlása volt, így végre van mivel felrakni a posztereket/papírokat/bármit a falra.

A mai napon legalább 8-szor mondták el a „Welcome to Sweden, welcome to our University at Alnarp!” mondatot. Délelőtt bemutatkozott a dékán, meg előadásokat tartottak a különböző szervezetek képviselői. Unalmas volt, de legalább volt előtte ingyen reggeli.

Ebéd után a könyvtárban kezdtünk. A könyvtár épülete valaha tehénistálló volt, és a felújításnál hagytak a régi formákból, hozzákapcsoltak modern részeket, így a végeredmény egy extravagáns, fullextrás könyvtár lett. Nagyon jól fel van szerelve, technikailag itthoni szemmel nézve hihetetlen, rengeteg szuper könyvük van, és a hangulata is magával ragadó. Egyszer talán írok róla egy külön bejegyzést. Ez tetszett idáig a legjobban az egyetemen.

A könyvtár után IT tájékoztató következett, végre megkaptuk a belépési kódjainkat, bár a mágneskártyák nélkül egyenlőre nem tudunk bejutni egyedül a géptermekbe. Nem olyan egyszerű a rendszer, de  lehet majd nyomtatni meg amit akarunk, szoval csak meg kell szokni és jó lesz.

Az utolsó program egy kert körüli séta volt. Eszméletlen szép a park, van csomó különleges rész, erről is írok majd egy külön bejegyzést. Olyan az egész mint egy nemesi birtok, minden épületet meghagytak külsőre az eredeti formájában, így például a dékáni hivatal egy kocsiszínben van. Láthatóan sokat foglalkoznak a kerttel, rendesen gondozott, de közben abszolút természetes hatása van. Mindenütt többszázéves fák, friss fehér hó, gyönyörű.

Első sulinap. Öt centis, fehér hótakaróra ébredtünk. Persze késve indultunk: én, Dave ausztráliából, és Dominique, Jono és Euan Skóciából. A többiekkel gyakorlatilag nem is találkoztam, mikor kikóvályogtam a konyhába ők kerültek elő lassacskán.

Reggel kiderült, hogy senkinél nincs hajszárító az egész házban, így még enyhén nedves hajjal vágtam neki az útnak, de ma kevésbé volt hideg ugyhogy szerintem nem lesz baj. 35-40 perc séta a campusig, a kapunál szerencsére összefutottunk az ottani cserediákokkal, így nem volt nehéz megtalálni az órát.

Az első negyedévben ez az egy tárgyam van, a címe „People and Environment”, 15 kreditet ér. Ahogy kivettem, környezetpszichológiáról lesz szó, elég érdekesnek ígérkezik. Lesz csomó csoportmunka, év végén egyéni projekt, évközben kirándulás. Sok kötelező olvasmányunk van, azokból építik fel az órát, és tematikusan kapcsolódnak hozzájuk a projektek.

Különben egy nap úgy néz ki, hogy 10:15-kor kezdünk, 11-kor kávészünet, aztán délig megint óra. Ma kaptunk ingyen kávét-teát és csokiscroissant, nem volt rossz. Asszem délelőtt mindig előadásunk lesz, ezek nem kötelezőek, de nagyon érdekesek. Az ebédszünet 13-ig tart, és egy szünettel megszakítva 14:15-ig, néha 15:15-ig tartanak az órák. Ilyenkor lesz jópár szeminárium, ahol a kötelező olvasmányokat fogjuk átbeszélni. Elég laza, olyan szempontból, hogy mindent le tudunk rendezni az egyetemi oktatás keretei közt, nem kell itthon pluszban rátanulni. Még az olvasmányokra is kaptunk időt, szerdán olvasónap van és nincs suli, legalábbis ezen a héten.

Két tanárral találkoztam ma, a délelőtti vicces volt, kicsit zanzás, a délutáni pedig rettentő okosnak látszik, környezetpszichológiai kutatásokat végez mindenféle téren. Az angoltudása egyiknek sem volt fényévekkel jobb mint a miénk, így követhető volt a tempó és az előadás módja is. Próbálok angolul jegyzetelni, de erre gyúrni kell még. Ami nehéz, hogy tele vagyok kérdésekkel (mint mindig), de nem tudom rendesen feltenni őket, mire kitalálom hogy is kéne kérdeznem már rég másról van szó. Így inkább csendben maradok és figyelek.

Órák után bent maradtam megírni egy-két emailt a könyvtárban, így egyedül sétáltam haza. Most éreztem először valami honvágyfélét, bár inkább csak egyedül éreztem magam. Hiányoztok kicsit.

Tegnap beszéltem Dennissel, ő egy svéd srác, aki otthon a csapatunkban véd, mert Magyarországon tanul orvosnak. Megkértem hogy keressen nekem csapatot, és talált is, a 2. ligában játszanak, ami elég komoly szint, biztos hogy sokat tudnék fejlődni náluk. Malmoi csapat, a nevét nem értettem tisztán, de kaptam egy telefonszámot hogy ma felhívjam. Nem sikerült. Eddig minden hívás előtt egy kedves svéd női hang mormogott valamit, aztán kicsengett, most viszont néma csend. Mindenesetre egy sms-t írtam, aztán valami csak lesz.

Ha összejön, akkor kell szereznem ütőt, és bérletet, hogy hetente bejárjak busszal Malmobe. Nagyon jó lenne, már most hiányzik a mozgás, plusz biztos hogy sokkal többet látnék ha gyakran járnék be a városba, mert itt Lommában gyakorlatilag semmi sincsen.

Illetve van egy sportcsarnok, ahol az egyetemisták szoktak sportolni, ahogy hallottam főleg floorballoznak, tuti ide is eljárok majd. Állítólag egyszer a herceg is floorballozott itt, szoval nem kérdés hogy megyek :)

A kártya, amivel minden este játszunk Bicycle, Stephanie-é. Victoria, az első amerikai lány pedig Sharpie-t használ. Balázs, ez neked való hely :). El kell majd hozd a bűvészcuccaid, nagyon kíváncsiak a trükkökre a többiek.

Ma elsétáltunk Alnarpba megnézni a bicajokat. Nem kis séta, nem szívesen tenném meg mégegyszer. De vasárnap csak napi 4 busz megy, így nem volt sok választásunk. A pakisztáni srác, akinél tegnap még bringa 10 volt eladó, mára az összeset eladta, így maradt 4 kerékpár az oroszoktól, akik egyrészt sokat kértek érte, másrészt nem voltak valami jó állapotban a bicajok. Hívtam Felixet hogy tud-e valamit, 5 perc múlva már velünk volt és elvitt a másik koleszhez, ahonnan ingyen elhozhattuk a már szeptember óta ott álló, gazdátlan bicikliket. Amit én toltam haza, azon ki kell cserélni mindkét kerékbelsőt, meg a láncot is, de lehet hogy lesz vele egyéb gond is. Ha túl sokba kerül, hogy használható állapotba hozzuk, veszek én is egy használtat. A legijesztőbb, hogy csak első fék van, az pedig a kerékabroncs alatt fog, vagyis nem fog semmit, nem fékez. Erre nincs ötletem, hogy lehetne megcsinálni, muszáj lesz szervízbe vinni, remélem legalább ingyen megbecsülik hogy mit, mennyiért.

Ő lenne az:

A másik kollégium lakói, főleg lányok behívtak minket egy teára, így alkalmam volt megismerkedni egy szlovén és egy szlovák lánnyal is. Ők már az előző félévben is itt voltak, de meghosszabbították az erasmus pályázatot és maradnak mégegyet. Kaptunk pár jó tippet, hogy mit-hogy-hol érdemes, kedvesek voltak.

Az esti bowling a helyén volt, jól éreztük magunkat, svéd diákok is eljöttek. Malmoből nem sokat láttunk egyenlőre.

Ma, az első svédországi reggelemen 11:17-kor keltem. Az egyik srác épp reggelizett, páran elmentek futni (őrültek), csendes volt a ház. Lassan kiszivárogtak a többiek is a konyhába, és megbeszéltük hogy el kéne menni Lundba bicajokat szerezni. Végül kb 2-kor indultunk el, addigra visszatértek az eltévedt futók, megjött két svéd diák segíteni, Felix és Linda, és gazdagabbak lettünk egy francia cserediák fiúval is.

A buszmegálló kb 5 percre van, ugyanott van egy Lidl, szoval a bevásárlást könnyen el tudjuk intézni. Mivel fél órát kellett volna várni, inkább sétáltunk egy megállót visszafelé. Ott van a kikötő, meg egy könyvtár, még egy bolt, egy hamburgeres, meg valami ruhaüzlet. Igazi városközpont. Nem nagyon tudtunk körülnézni mert jött is a busz.

Különben ahol lakunk, minden ház és utca egyforma. Kis takaros családi házak, téglából, sövénnyel az előkertben. Távolabb már van némi változatosság, legalább annyi hogy visszataláljunk. Viszont nincsenek emberek az utcán. De senki. Mintha szellemvárosban járnánk, olyan volt. Mondjuk szombat ebédidő, de akkor is.

20 perc, Lund, egy vonattal együtt érkezett a buszunk és minden, ismétlem MINDEN leszálló utas egyből az ott lévő Systembolaget-be (alkoholboltba) vette be magát, szabályosan sorba kellett állnunk a bejutásért.

Az italárak kb az itthoni 2,5-3szorosai, én egyenlőre nem is vettem semmit. Miután bevásároltunk, két kerékpárüzlettel és egy telefonbolttal is próbálkoztunk, de minden zárva volt. Én még Malmoben vettem egy sim-kártyát, amit ma Felix működésbe is hozott, szoval van svéd számom, ha bárkit érdekel: 0046 70 687 1524.

Sétáltunk ¾ órát a fagyos szélben, majd teljesen átfagyva felszálltunk a buszra és hazajöttünk.

Lund különben nagyon szép hely, és van élet, de egy napsütéses napon mennék el inkább. Fotók is azért nincsenek, mert nem akartam kivenni a kezem sem a kesztyűből, sem a zsebemből.

Az időjárásról annyit, hogy ugyan csak mínusz pár fok van, de mindig fúj a szél. És így akár a -10-et is elhinném. A finn srác dzsekiben mászkál, én is viszonylag jól bírom, a kanadai lány is, de a többiek nagyon kikészültek. Főleg az ausztrál srác, Dave volt vicces, náluk most 34 fok van. Minden második mondata a hidegről szólt, és olyan picire húzta össze magát amennyira csak tudta. Vagy hozzászokunk, vagy kitavaszodik, de szerintem ezzel nem lesz gond, bár azért a fagyban bicajozás még visszariaszt egy kicsit.

Közben ugyanis Felix hozta a hírt, hogy Alnapból most megy haza pár cserediák, és ők eladnák a biciklijeiket, holnap meglátjuk milyeneket és mennyiért.

Mire hazaértünk már itt volt mégegy amerikai lány, egy portugál vagy spanyol, aki senkinek sem mutatkozik be és alig látni, és egy német srác. Elvileg összesen 17-en leszünk, még négyen kell jöjjenek.

Szerencsére mindenki elég nyitott, a közös részen illetve a konyhában töltjük az idő nagyrészét, együtt tervezzük a programokat, és közösen vásárolunk dolgokat mint pl. cukor, só, olaj stb.

Net nincs, így a suliból vagy az itteni könyvtárból tudok csak jelentkezni. Holnap estére bowlingot ígértek a svédek, ma csak hesszelünk tovább itthon.

Szoval elbúcsúztunk a reptéren, csomagjaimban becsempészett pluszkilók, beszállásig hívások, sms-ek, kis szomorkodás, és már repültem is. Annyira sűrű volt az utóbbi pár hét (fél év?), hogy csak akkor kezdtem el gondolkozni azon hogy hogy is lesz ez. Elég ijesztő volt, ugyhogy gyorsan elaludtam inkább. Felébredve megint a kíváncsiság lett rajtam úrrá, elkezdtünk ereszkedni, én meg tágra nyitott szemekkel próbáltam átlátni a ködön és a felhőkön. Érkezés a végtelen hómezőkre.

Najó, csak felhők. Az igazi látkép:

Fenyvesek, nyírfák, kis házak, hó. Csúnya sárga repülőtér, kint csípős szél. És persze még a velem utazó magyarok vettek körül, ugyhogy volt tolakodás a csomagokért, meg a buszon is. 40 perc, Malmo Central Station. Végigmentünk a városon, érdekes volt látni befelé hogyan változik. A város peremén volt egy telep, amilyet már Vasterasban is láttam: icipici kis házikók százai, kb akkorák mint a sátrak, az egész együtt kerítéssel körbevéve. Szerintem a hajléktalanoknak lehet valamiféle lakhelyük, furcsa volt, a kerítés inkább őket zárta be mint minket ki. Aztán jöttek az otthon is szokásos gyárak, bevásárlóközpontok, majd a kertváros, belváros. A belvárosban egész ismerős házak is akadtak, vagyis hasonlítottak a pestiekre egy kicsit. Majd csinálok képeket ha visszamegyünk.

Ilyen a kp.-i pu. kívülről:

A központi pu.-n kellett hogy várjon rám valaki, ugyanis szervezett arrival day volt, de körbejártam kétszer és akkor sem találtam senkit. Megkérdeztem a biztonsági őrt, hátha tud valamit, de nem. Aztán tourist info, itt volt egy nagyon kedves hölgy aki megsajnált, és felhívta az egyetemet, aztán átadta a telefont. Kb 15 percet várattak, míg találtak valakit, aki felhívott a mobilomon, aztán átkapcsolt valaki máshoz, aki megint ezt csinálta, és végül eljutottam Felixhez, aki a pályaudvaron volt és megtaláltuk egymást. Elvitt négy svéd lányhoz, akik kedélyesen kávézgattak, miután engem nem találtak meg. Meg volt egy finn srác, Petri, akit megtaláltak. Még vártunk egy portugál fiúra, és miután ő is megérkezett, kocsival elvittek Alnarpba, majd Lommába, a szállásra.

A szállásunk egy hatalmas földszintes ház, nemrég lehetett felújítva, a bútorok is csak tegnap érkeztek, természetesen az IKEA-ból. Folyamatosan hozzák még a dolgokat, a berendezés korántsem teljes. A konyha egész jó, van 2 hűtő, 2 fagyasztó, de csak egy gáztűzhely. Ami vicces, hogy korábban egy idősek otthona volt itt, így pl. a tűzhelyet csak úgy lehet használni, ha beállítjuk az időzítő órát is, különben nem működik, és ha lejár, lekapcsol magától. A WC-k mellett egész komoly szerkezet van, kapaszkodásra, és az egész házban nincs lépcső, de még küszöb sem. Van egy mosoda is, akkorák a gépek hogy kb. lakni lehetne bennük.

Hely az van bőven, a szobám majdnem akkora mint az otthoni, csak sokkal kevesebb bútorral, így kicsit elveszettnek érzem magam benne, nagyon üres. Lámpák még nem nagyon vannak, de kaptunk egy-egy álló- és asztali lámpát míg nem szerelik be a rendes világítást. Remélem legalábbis, hogy beszerelik. Az asztalom hatalmas, szép nagy rendetlenség lesz rajta azt hiszem. Nem peeeersze, rendet tartok majd. Csak mint mindig.

Így néz ki kiután beköltöztem:

És ezt látom az ablakból:

A szoba/lakótársam egy kanadai lány, Stephanie, 29 éves, közgáz után ez lesz a második diplomája. Ami picit zavaró, hogy nincs ajtó a kettőnk szobája között, össze van nyitva, ugyhogy fény, hangok, minden átjár egyik szobából a másikba. Enyém a belső, így mindig átmászkálok az övén. Legalább a fürdőhöz van saját bejáratom.

Különben a társaság így első benyomásra nagyon jó lesz, majd írok róluk kis bemutatást. De inkább gyertek, látogassatok meg, és ismerjétek meg őket. Első este egy amerikai, egy kanadai, egy német lány, és három skót, egy ausztrál, egy finn srác voltak itt. Beszélgettünk, kártyáztunk (a kent-kupé jött be nekik a legjobban), ismerkedtünk. A pálinka amit hoztam majdnem elfogyott, még a finn srác nyitott valami kegyetlen keserű, gyógynövényekből készült piát.

Éjfél körül visszavonultunk, a hosszú nap után kb 3 mp alatt elaludtam.

Ide fogok menni.

 Nagyjából összeraktam mit kell elvinni, de még mérleg nem bólintott rá.

Izgulok. Egyenlőre a csomagok miatt, a többibe nem merek belegondolni. Szomorú lesz elmenni, jó lesz megérkezni.

Ma kerültem olyan helyzetbe, hogy el tudjam indítani ezt a blogot. Bejegyzéseket írtam eddig is, így amíg utol nem érem magam, a megírás dátumával együtt jelennek meg a posztok, hogy semmiből se maradjatok ki. A név végül Lomma Lounge lett, így neveztük el a házat, ahol lakunk, Lommában.

A külső korántsem végleges, sablon, majd valamit csinálok azzal is.

Élvezzétek :)